Szatmári Delina: Akkor is, ha el kell mennem
Gyönyörű nálunk a vasárnap délután,
Amikor tízen ülünk az asztalnál.
Édesanyám a levest hozza,
Hatalmas benne a grízgaluska.
Aztán a finom csirkepaprikás,
Megnyalja utána mindenki a tíz ujját.
Ez mind nem elég, most jön a meglepetés,
Ami oly finom és aromás,
A mákos és diós kalács.
Drága Édesanyám, mennyit fáradtál,
Mondom magamban gondolatban.
De a másik már mondja is,
Mire ő mosolyogva felel,
Nekem ez, gyermekem, nem teher.
Fel sem tudom fogni,
Hogy csinálja. Ő maga a csoda,
Panaszkodni nem hallom soha.
A családot mindig a bőség asztala várja,
Pedig a nyugdíja az alsó határt súrolja.
Mondom neki, segítenék,
Mire Ő meg sem várja,
A homlokát összehúzva,
Sértődötten mondja,
Nincs Ő arra ráutalva.
Itt van nekem gyermekem a kertem,
Van itt mindenféle jó, na jó,
Mondjuk nincs mogyoró,
De bőven van dió, alma, körte,
Szilvafa terem, hidd el gyermekem,
Nem magában eszem a kenyerem!
Csak nézem a drága törékeny alakját,
Nem mondja ugyan,
De látszik rajta már a fáradtság.
Mikor kicsi voltam,
Nem értettem, mit akar azzal mondani:
Szeressétek egymást,
Jó legyél nekem gyermekem,
Akkor is, ha el kell mennem.
Értem már, hogy mit mondott,
A gyermekéveken túl vagyok.
Amikor a Nagyi elment,
Egy hatalmas űrt hagyott.
De hogy az Édesanyám ne legyen,
Azt fel sem fogja az eszem,
Hiába vagyok túl a gyermekéveken.
Édes Istenem, hagyd Őt meg nekünk,
Hagyd Őt meg nekem, mert úgy érzem,
Nélküle nem ragyog a csillag sem odafenn!
Boldog Anyák napját és jó egészséget kívánok drága Icuskám!
Puszillak sok szeretettel!
Sissi
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
